Fundman

Aki járt már az isztambuli Atatürk reptéren, az jól tudja, hogy a reptér – főleg csúcsidőben – egy valódi rémálom. A gépek néha 20-30 percig köröznek a reptér felett, hogy végre megkapják a leszállási engedélyt, a kijutásnál pedig hosszú sorok kígyóznak az ellenőrző kapuk előtt.

Az elmúlt tíz évben az isztambuli reptér forgalma felrobbant, részben a török gazdaság fényesen ragyogó csillaga, a nemzeti légitársaság agresszív terjeszkedésének köszönhetően. A Turkish Airlines az elmúlt hat évben brutálisan, átlagosan évi 28%-al nőtt (árbevétel szinten) és más légitársaságokkal ellentétben nyereséges is tudott maradni. Állami légitársaság révén ez nem is olyan kis teljesítmény, és nem csoda hogy a török nemzeti büszkeség egyik jelképe a társaság. És mindeközben még Messit is megszerezte.

Emellett a város földrajzi adottságai a nemzetközi légitársaságokat sem hagyják hidegen, és a törökök is egyre többet repülnek, a folyamatos növekedés pedig lassan de biztosan kapacitás korlátokba ütközik. Ez a tőzsdén kint levő két légitársaság, a már említett Turkish Airlines és a fapados Pegasus számára is problémát jelenthet. Egyrészt mert belassulhat a növekedésük, másrészt pedig a növekvő verseny többletköltséget és csökkenő marzsokat jelent.

Az Atatürk reptér Isztambul legnagyobb reptere, a másik reptér az ázsiai oldalon található Sabiha Gökcen, ahonnan főként a belföldi járatok és a fapadosok repülnek (pl aki Wizz Airrel megy, az oda érkezik). Az Atatürk régen katonai reptér volt, körülötte még mindig a hadsereg földjei találhatóak – részben ez az egyik korlátja a bővítésnek. Három területen kezd kapacitásai vége felé járni:

•   kevés a „slot” azaz az ún. résidő – ez az időtartam, ami a rendelkezésére áll a repülőnek a fel/leszállásra, a mostani kifutók kihasználtsága már 90%-os
•   kevés a parkoló, egyrészt a Turkish Airlines is itt parkoltatja a gépeit éjszakára és más légitársaságok is itt állnak meg – ennek a bővítéséhez meg kellett egyezni a hadsereggel
•   kevés a meglevő konténer kapacitás

Az Atatürk reptér

Az új reptér a mostani optimista becslések szerint sem épül meg 2018-2019 előtt (ha megépül), szóval addig is van bőven mit tenni. Több olyan fejlesztést terveznek, amivel 2021-re kb. 30%-al megnövelhető a kb. 60-65 milliós mostani kapacitás, mint például:

•   a légiirányító tornyok optimalizálása, hogy a repülők több le és felszállást hajthassanak végre egy óra alatt
•   új nemzetközi terminál, 21 új kapuval
•   43 új parkolópálya a gépeknek
•   a biztonsági ellenőrzések egyszerűsítése és gyorsítása

Ezek a fejlesztések kb. 15 évre megoldják a problémát, a gond utána kezdődik, ugyanis utána a becslések szerint a kibővített két reptér maximális kapacitását is meghaladhatja majd az utasszám. További bővítésre pedig földrajzi korlátok miatt sincs lehetőség, így jó pár évtizedes időtávon nézve, ahhoz hogy ez a szektor továbbra is sikersztori maradjon, kell egy új reptér.

A harmadik reptér

A 2013 tavaszi isztambuli tenderen 17 konzorcium indult el és aztán négy adott be ajánlatot, közülük a Cengiz-Kolin-Limak-Mapa-Kalyon lett a befutó. A tender nem volt egy egyszerű menet, 95 forduló után hirdettek győztest. Az elemzések egyöntetűen arra jutottak, hogy igencsak vastagon kellett fognia a nyertes ceruzájának, amikor a bevételi oldalt becsülte, mivel a végső ár első ránézésre nagyon borsosnak tűnik. A győztes csoport azt vállalta, hogy 22 milliárd eurót (adóval együtt 26-ot) fizetnek majd azért, hogy 25 évig övék legyen a reptér (tehát évente kb. 1 milliárd eurót).

Ehhez jön még hozzá az építés költsége, kb. 10 milliárd euró, aminek nagyjából a fele kell majd az első fázis befejezéséhez. Az első fázis lezárását (ekkora évi 70 millió utas fogadására lett volna alkalmas a reptér) 2017-re tervezték, azóta ez már 2018-2019-re csúszott. A későbbi fázisok során a reptér tovább bővülne és 2025-re évi 150 milliós kapacitásával a világ egyik legnagyobb repterévé válna.

Az új reptér Isztambul észak-nyugati oldalára kerülne, az épülő új hídhoz közel, de a centrumtól messzebb, kb. 60 kilométernyire. A területtel csak annyi baj van, hogy kissé mocsaras és erdős, a földek átadása a konzorcium részére pedig egy környezetvédelmi tanulmány miatt csúszik. Ugyanakkor a kormány határozott terve, hogy felfutassa azt a részt, többek között az erős kormányzati hátszéllel rendelkező legnagyobb ingatlanfejlesztő, az Emlak is óriási lakóparkot tervez ide.

A tenderen a három másik pályázó között volt az Atatürk reptér mostani üzemeltetője, a TAV is. Az ajánlatok szórása jól mutatta, hogy mennyire különbözően ítélték meg a potenciális megtérülést a résztvevők, a legalacsonyabb bid 4 milliárd euró volt, a TAV 9-et ajánlott, míg a második legmagasabb is 5 milliárd euróval alacsonyabbat ajánlott a nyertesnél (azaz 20 milliárd eurót).

Nem nehéz belehinni abba, hogy ez az iparág továbbra is nőni fog, az új reptér utasszámának átlagos növekedését 10-11% körülre teszik a következő 25 évre, a két hazai légitársaság a flottája duplázásával számol 2021-re.

A Turkish Airlines hazai és nemzetközi RPK növekedése (RPK = Revenue Passanger Kilometer), azaz hogy hány százalékkal nőtt évente a vitt utasok által megtett kilométer (a fehér a hazai, a sárga a külföldi növekedési ütem)

forrás: Bloomberg

2003-tól kezdve, mikor a piacot megnyitották, az elmúlt tíz évben az utasszám átlagosan 16%-al nőtt, gyakorlatilag minden évben, még 2009-ben (amikor a GDP összezuhant) is emelkedni tudott. A növekedés további bázisát két dolog adja. Egyrészt a hazai utasok száma még mindig viszonylag alacsony, itt jön képbe az erősödő középosztály és a demográfiai tartalék, amit már sokszor taglaltunk a blogon. A másik pedig az a földrajzi elhelyezkedés, ami kiváló hubbá teszi Isztambult. Az, hogy gyakorlatilag három órán belül több mint 50 ország érhető el innen repülővel, az arab országoktól kezdve Európáig és Ázsia egy részéig, olyan előny, amelyet nehéz figyelmen kívül hagyni. Ez olyan szempontból is fontos a légitársaságok számára, hogy az ilyen hosszúságú utakra általában ún. keskenytörzsű kisebb gépeket használnak, amelyek olcsóbbak és könnyebb is őket megtölteni.

A körrel jelzett terület az, amelyet kb. 3-3.5 órás repüléssel el lehet érni Isztambulból

forrás: Turkish Airlines

Ugyanakkor a stabilnak tűnő növekedés dacára nehéz belelátni, hogyan is térülhet meg ez a koncesszió. Egy reptér üzemeltetőjének két fő forrásból van bevétele, az egyik, amit leegyszerűsítve az utasforgalomból kap a légitársaságoktól, a másik pedig minden más, ami nem közvetlenül az utasszállításhoz kapcsolódik (például a duty free shopok, éttermek, kocsibérlés, parkolási díjak). Ezekből nem kevés jön össze, az amerikai reptereknél például az ebből jövő bevételek már az összbevétel 45%-át adták tavaly.

Az állam az első 12 évre garantálja a légiközlekedésből származó bevételeket, ez 316 millió euróról indul és 690et ér el a 12-dik évre. A Limak vezette csoport számára így az upside ezekben az években abból van, mennyit bevétel tjelenthet a többi. Durva összehasonlításképp megnézhetjük a jelenleg az Atatürk repteret üzemeltető TAV bevételét, ami kb 420-450m euró körül mozog és jelenleg kb. 50 millió utast szolgál ki. Ha az első évben már sikerül 70 millió utassal elindulni, akkor arányosítva a számokat kb. 630 millió euró körüli bevétellel számolhat a csoport, ami utána kb évi 10%-al nőhet, de még jó pár évig így sem termeli ki az 1 milliárd eurós koncessziós díjat. Az utolsó évtized zsíros nyeresége sem kompenzálja ezt, ezekkel a paraméterekkel kb. egy 6% körüli IRR-t (belső megtérülést, azaz évente ennyi hozamot hoz a befektetés) kapunk, a kezdeti beruházás nélkül, azzal együtt viszont gyakorlatilag 0%-ra csökken. Nem véletlen, hogy például a TAV ennél jóval kevesebbet ajánlott, más becslések szerint is 10 milliárd eurónál lett volna kb. az az ár ahol egy normális megtérülést biztosított volna a projekt.

Gondolhatnánk, hogy ez végülis a török államnak jó, hiszen egy halom pénzhez jut és még egy új reptér is lesz.

De lesz ilyen paraméterekkel új reptér?

Tavaly május óta sokat fordult a világ, a török líra idén sokat erősödött ugyan, de a tavalyi gyenge második félév miatt még így is gyengébb, mint akkor, és a hozamok (így a projektek finanszírozási költsége) is magasabb szinten vannak. A projekt megtérülése már akkor is nagyon kérdőjeles volt, ilyen paraméterek mellett pedig végképp kétséges. Egyelőre egy kapavágás sem történt, részben a csúszó környezetvédelmi tanulmány miatt, és nem tudni, honnan jön majd a finanszírozás.

Az állam és a légiközlekedési hatóság ugyanakkor minden nyilatkozatban hangsúlyozza, az új reptér meg fog épülni és hosszútávon úgy tűnik, valóban szükség is lesz rá. A kérdés az, hogy mennyire válik ez presztizskérdéssé a kormány és leginkább Erdogan számára és ha úgy alakul, mennyire hajlandó az állam a zsebébe nyúlni, hogy keresztülverje ezt a tervet. Áprilisban egy olyan törvénytervezettel álltak elő, ami lehetővé teszi, hogy az ehhez hasonló megaprojekteknél az állam garanciát adjon és ezzel segítse elő a finanszírozást – az, hogy ez a reptérre érvényes lesz-e még kétséges, ugyanakkor az időzítés azt sejteti, hogy állami szerepvállalásra

                                                                                                    Forrás: Karesz mester

Januárban terjedelmesen foglalkoztunk az akkori török helyzettel, aztán a választásokat is végigszurkoltuk. Azóta ismét eltelt mintegy másfél hónap, és a részvénypiaci helyzet igen kedvezően alakult.Különösen a bankszektor teljesített jól, dollár számítva a mélypontokhoz képest 40-45% körüli volt a visszapattanás, ebből kb 8-10%-ot jelentett a líra erősödése, a többit pedig a bankrészvények produkálták.

A török bankindex változása dollárban az elmúlt 2 évben                        Forrás:Bloomberg

Mi volt ennek az oka?

- ok Nr 1: 
Elült a pánik, a kormánypárt AKP simán hatalmon maradt, lekerültek a címlapokról a napi politikai események. Ebben sokat segített Putyin is, van új első számú közellenség, és az esetleges orosz szankciók, netalán háború teljesen más megvilágításban helyezi az Erdogan-féle demokratikus deficitet és korrupciót - sok befektető az orosz piacról átcsoportosított a török részvényekbe

- ok Nr 2:
A jegybank jól kezelte a válságot, amikor kellett, megemelte a kamatot, ráadásul a piaci várakozásokat sikerült megelőznie, és ezzel megállította a török líra további gyengülését. Ráadásul a jelenlegi combos kamatkülönbözet továbbra is segíti a vásárlóerő-paritáson még most is olcsónak számító lírát, el is indultak a várakozások a lehetséges kamatvágások irányába, sőt a jegybank a rendelkezésére álló furmányos kamatmeghatározási mechanizmusain keresztül már csökkentette is a bankközi kamatokat

-ok Nr 3: 
A külkereskedelmi mérleg hiánya, minden bajok forrása a gyengébb lírának, és a fékeződő gazdaságnak köszönhetően (nem veszik már annyira hitelből a külföldi cuccokat - persze az energiaimporttal továbbra sem lehet rövid távon mit kezdeni ) csökkenésnek indult, mint a ciklusnak ebben a részében a múltban már annyiszor

-ok Nr 4:
A fejlődő piacokat övező utálat is csökkenőfélben van, a feltörekvő piaci devizák a január végi mélyponttól átlagosan 4-5%-ot tudtak erősödni

-ok Nr 5: (de ez részben következmény is):
A török gazdasági lassulás mégsem tűnik olyan brutálisnak, mint januárban sokan féltek tőle. Jó példa erre a bankszektor:

A török bankok előretekintő 12 havi várt eredménytömegének alakulása forrás:Bloomberg

Az ábra végén látszik, hogy az elemzők ismét elkezdték felfelé pöckölni a bankszektorral kapcsolatos eredményvárakozásaikat. Ennek fő oka, hogy az első negyedévben zsinórban jobbat jelentettek a bankok, mint az eléggé konzervatívra vett várakozások, valamint a 12 havi előretekintő eredménytömegből egyre nagyobb részt tesz ki 2015, amikor várhatóan már egy kiegyensúlyozottabb környezetben növekedésnek indulnak a bankprofitok.

Ezzel párhuzamosan a bankszektor kikerült a "baromi olcsó" kategóriából, amit legjobban a részvényárfolyamok könyv szerinti értékhez mért szintjével lehet kifejezni:

A török banszektor piaci/könyv szerinti értékének alakulása az elmúlt 7 esztendőben    forrás:Bloomberg

Láthatjuk, hogy ez a mutató év elején a 0.85 körüli szinteken is járt, innen jött vissza a jelenlegi 1.1 körülre, azaz 30%-ot emelkedtek a bankok anélkül, hogy változtak volna a kézzel fogható fundamentumok (persze ez erős sarkítás, hiszen a jövőbeli kilátások a legrosszabb forgatókönyvek kiárazódásával sokat javultak). Ezzel azonban historikusan még nem számítanak drágának a bankok, hiszen ha csak a 2008 utáni, válság utáni éveket nézzük az átlagos értékeltség akkor is inkább 1.35 körül van, azaz, ez alapján még van hová emelkedni.   

A megnyugvással párhuzamosan az állampapírhozamok is lejjebb kerültek, a kitüntetett szerepű 2 éves kötvény hozama a korábbi 11% fölötti szintről 9% alá is benézett múlt héten.

 a két éves török (török lírás) kötvényhozam alakulása                           forrás:Bloomberg

Ezt azért fontos fokozott figyelemmel követni, mert a hozamcsökkenés egyrészt növeli a bankok nyereségét az állampapír portfoliójukon keresztül, másrészt a részvényektől elvárt hozamot is csökkenti, ezzel emelve a célárakat.

Ezzel el is érkeztünk a hogyan továbbhoz:

A bankok árfolyamának alakulásában több katalizátor is van:

- a gazdasági kilátások további javulása -> jobb profitok -> magasabb könyv szerinti érték
- tovább erősödik a líra a jelenlegi szintekről (még mindig inkább olcsó szerintem)
- a leglényegesebb további katalizátor azonban a hozamok csökkenése lenne, amely megalapozna egy magasabb elvárható p/bv (piaci érték/könyv szerinti érték) mutatót, így a korábban említett  1,1-es mutató tudna még emelkedni. A hozamszint 2 összetevőből áll össze: reálhozam és az infláció.

A reálhozam tartósan várhatóan nem tud negatív szintre menni, (mint tette azt tavaly ilyenkor, mikor a legoptimistábbak voltak a befektetők a törökökre), egy 2% körüli szint mindenképp reálisnak tekinthető. Jelenleg a 9,25%-os kötvényhozammal, és az elemzők által várt éves inflációkkal (lásd lejjebb) (9,25%*2 - (8.2%+6.8%)) / 2 = éves 1.75% adódik, azaz a reálhozam csökkenéstől tartósan már nagyon sokat nem várhatunk - ettől persze egy esetleges európai monetáris stimulus simán beviheti ismét negatív tartományba, de ez már egy elég optimista szcenárió lenne.

Az elemzői előrejelzések a török inflációra                                               Forrás:Bloomberg

Az infláció szintje lenne a felértékelődéshez a kulcs, és a várakozások szerint a lassú csökkenés be is indul majd a jövőben, ha 6%-ra le tudna jönni (érzésem szerint ebben is van nem kevés optimizmus, hiszen a török jegybank az elmúlt pár évben nem volt túl sikeres a leszorításban), kiegészülve még egy alacsony reálhozamos környezettel tartogat még felértékelődési potenciált a bankszektorban, és ezzel együtt az egész török piacban.

Ugyanakkor a januári olcsóság már a múlté, cserébe az alacsonyabb politikai kockázatért magasabb árat kell már fizetni.

Nem, nem tévedésről van szó. A palaolajról és gázról mindenkinek az USA (mint a technika forradalmasítója) jut eszébe, de ha rápillantunk a következő ábrára, akkor megállapíthatjuk, hogy a legnagyobb készletekkel mégsem ő, hanem Oroszország rendelkezik.

A legnagyobb palaolaj készletekkel rendelkező országok, bln bbl

Forrás: EIA

Az ország méretéből adódóan nem meglepő, hogy van ott palaolaj, de ami érdekes, hogy ezt a hatalmas mennyiséget egyetlen giga formáció a nyugat szibériai Bazhenov adja. Ez a formáció a maga 2,3 millió négyzetkilométeres kiterjedésével nagyobb, mint Texas és a Mexikói öböl együttvéve, 80-szor akkora, mint az amerikai Bakken palamező, amely jelenleg az amerikai olajtermelés mintegy negyedét adja. Egyébként az nem újdonság, hogy Nyugat Szibériában hatalmas olajkészletek vannak, ugyanis innen származik az orosz olajtermelés kb. 70 százaléka, aminek köszönhetően az oroszoknak néha még a szaúdiakat is sikerül túltermelniük. A Bazhenov a nyugat-szibériai medence közepén helyezkedik el és orosz becslések szerint a térség ásványkincsének körülbelül 90%-a a ebből formációból ered. Az orosz olajkitermelők eddig hasonló okokból kerülték eddig ezt a vidéket, mint például az amerikai Bakken-t, a térség geológiai adottságai nem kedveztek a hagyományos olajfúrási technológiáknak, de az új olajkút-megművelési módszereknek köszönhetően már valószínűleg hozzáférhetővé válhat ez a hatalmas olajvagyon is.

Igen ám, de egyrészt az oroszoknak nincs meg a technológiájuk hozzá, másrészt az egész gazdasági környezet, ami az USA-ban elősegítette az olajboomot, Oroszországban teljesen máshogy néz ki. Amerikában a rövid hozamok egy százalék alatt vannak szemben az orosz tízzel. Míg Amerikában a költséghatékonyságot a piaci verseny kényszeríti ki, addig Oroszországban Igor Sechin, a Rosneft vezére, Putin legközelebbi haverja dönti el, hogy valamilyen szolgáltatás olcsó-e vagy drága. Most például éppen az Eurasia Drilling Co-t vegzálja, hogy drágán dolgoznak és csökkentsenek árat. Egy ilyen beszólás azért káros, mert az orosz fúrók több mint 60 százaléka 25 évnél idősebb, amivel elég nehéz az újfajta fúrási módszereket kivitelezni, tehát hatalmas igény van új, modern fúrótornyok beszerzésére. Az Eurasia Drilling pedig jelenleg a legnagyobb olajfúró az országban, amely folyamatosan forgatja vissza a megtermelt nyereségét az eszközei korszerűsítésére, pont ebbe a vállalatba belerúgni tehát nem volt igazán szerencsés.

Ennek ellenére a nagy nemzetközi olajmultik erősen érdeklődnek az orosz nem konvencionális olajvagyon után, ami a nemzetközi joint venture-ök elszaporodásában figyelhető meg. A Rosneft-nek van már közös vállalata például az Exxon Mobil-lal, Statoil-lal, és az Eni-vel, a Gazprom Neft-nek a Royal Dutch Shell-lel, míg a Lukoil-nak a Total-lal. Arról nem is beszélve, hogy a Rosneft legnagyobb tulajdonosa az orosz állam után az angol BP.

Tehát a potenciál megvan az orosz nem konvenciális olajtermelésben, a kérdés az, hogy ezt ki is tudják-e majd használni?

Elsőre talán meglepő, de nem Dél-Afrikáról, hanem Nigériáról van szó. Legalább is április 6. óta. Aznap ugyanis új alapokra helyezték a GDP számítást Nigériában, melynek köszönhetően közel megduplázódott az ország bruttó hazai összterméke, maga mögé utasítva ezzel az addig legnagyobb afrikai gazdaságnak számító Dél-Afrikát.

Kicsit talán furán hangzik, hogy egyik napról a másikra meg lehet növelni (ráadásul nem is kis mértékben) egy ország GDP-jét, de igen, a számítási módszer megváltoztatásával van rá lehetőség. Még hozzá úgy, hogy a GDP számítás bázis évét módosítják, mellyel párhuzamosan egyből megváltozik a számításhoz használt szektorok súlya is. A legtöbb országban 3-5 évente sor kerül a GDP számítás felülvizsgálatára, de Nigériában egészen mostanáig nem igazították ki a nemzeti statisztikákat és az 1990-es bázist használták. Ami azért nem feltétlenül helyes, mert egy adott ország gazdasága folyamatosan változik, új szektorok és technológiák kerülnek előtérbe, más termékeket gyártanak, és változik az emberek fogyasztói szokása is. Például Nigériában 1990-ben még csak egy telekom szolgáltató volt, 300 ezer telefonvonallal. Ma már egy komplett iparágról beszélhetünk, több tíz millió felhasználóval. Vagy annak idején még csak egy légitársaság volt Nigériában, azóta viszont már több mint tíz üzemel. És a nigériai filmgyártásról, Nollywoodról, vagy a bankszektorról még nem is beszéltünk. Nigériában ugyanis pont a szolgáltató szektor az, ami 24 évvel ezelőtt még meglehetősen alulreprezentált volt a GDP számításban a mostani állapothoz képest, és ennek köszönhető a hatalmas megugrás.

Persze a GDP növekedés csak statisztika, és a mindennapi emberek zsebében ettől még nem lesz több pénz. Viszont az új számítás miatt változnak Nigéria pénzügyi mutatói, amelyek kihatással lehetnek az ország jövőjére. Például:

• A magasabb bázis miatt nem lenne meglepő a növekedés ütemének lassulása, de Nigéria esetében pont a GDP 60%-át kitevő szolgáltató szektor növekszik a legdinamikusabban, így az sem elképzelhetetlen, hogy tartani tudják az eddig megszokott 6-8%-os növekedési ütemet.
• Nigéria azon kevés afrikai országok egyike, amelyik folyó fizetési mérleg többlettel rendelkezik. Ám a magasabb GDP miatt ennek a többletnek az aránya lecsökkent, és az import folyamatos növekedésével a nem olyan távoli jövőben hiányba csaphat át, amit 2003 óta nem tapasztalt az ország.
• Már az új számítás előtt sem volt kiugróan magas a GDP arányos adóbevételek százaléka, azonban ez most 12%-ra csökkent, amelyből ha kiszedjük az olajszektorhoz kötődő adókat, akkor már csak 4%-ról beszélünk. Ez meglehetősen alacsony. Azaz bőven van tere a nigériai kormánynak, hogy akár adóemeléssel, akár hatékonyabb adóbeszedéssel ezt a számot növelje a jövőben.
• Viszont lecsökkent a GDP-re vetített államadósság, amely megkönnyíti a további hitelfelvételeket, pozitívan hatva az infrastrukturális beruházásokra és a nigériai cementgyártókra.
• A magasabb GDP miatt még alacsonyabbnak tűnik a banki penetráció, mint eddig gondoltuk. Kenyával összevetve például feleannyi a GDP-re vetített hitelarány, ami a szektorban rejlő hatalmas növekedési potenciálra utal.
• Egyes elemzések szerint a 2 500-3 800 USD egy főre eső GDP-nél jön el az a fordulópont a nagy élelmiszergyártók működésében, amikor a magasabb alapanyagköltségeket gond nélkül át tudják hárítani a már egyre kevésbé árérzékeny fogyasztóikra. Vagyis ez jó hír a nigériai operációval rendelkező Nestle és Unilever számára, mert fokozatosan nőhet az ármeghatározó erejük, amely stabilabbá teheti az eredményeiket.

Összességében tehát a számítási módszer megváltoztatásával egy sokkal diverzifikáltabb gazdaságról kapunk képet a GDP számokon keresztül. Nem is feltétlenül azon van itt a hangsúly, hogy ennek köszönhetően Nigéria a legnagyobb afrikai gazdasággá vált, hanem a lényeg inkább az, hogy a kapott kép sokkal valósabb és optikailag is jobban fest (a Borkonyha sem attól lett jó étterem, hogy Michelin csillagot kapott, mégis nagyobb rá most a kereslet). Az már csak hab a tortán, hogy az adósság és költségvetési mutatók is javultak, amik (nem mellesleg) addig is elég alacsonynak számítottak. Ugyan ez tényleg csak statisztika, de amikor a nemzetközi befektetők a globális eszközallokáció során döntenek az egyes országok súlyáról, igenis rápillantanak ezekre a statisztikákra, és Nigéria most jobb színben fog feltűnni. Remélhetőleg a következő felülvizsgálatra nem kell újabb 24 évet várni, hanem egy sokkal rendszeresebb feladattá fog ez válni. És nem csak Nigériában, hanem más afrikai országokban is, ugyanis Kenya és Zambia is fontolgatja egy hasonló lépés megtételét.

Továbbra is folytatódik az orosz-ukrán történet, már írtunk is a témában, de pörögnek az események, ismét megosztanék egy pár érdekességet.

Ma találkoznak a felek Genfben, ahol várhatóan az oroszok síkra szállnak egy föderalisztikus berendezkedésű Kelet-Ukrajnáért, míg úgy tűnik, hogy a nyugati hatalmak egyelőre a szavakon kívül érdemben sem pénzt, sem paripát nem akarnak adni az ukránoknak - jobb híján valószínűleg a céljuk egy arcvesztés nélküli visszavonulás. Ezek alapján elvileg egy háttérmegegyezés sem tűnik lehetetlennek, de csodát azért a mai naptól nem lehet várni, már egy békülékenyebb hangnem is óriási előrelépés lenne. 

Gondolom minden olvasó követi az eseményeket: folyamatosan fokozódik a helyzet, oroszbarát épületfoglalók veszik ellenőrzésük alá a közintézmények sorát miközben az oroszok tagadják, hogy közül lenne a mozgolódáshoz, míg az ukránok, és a nyugatbarát sajtó (és a logika) szerint is Putyinék nyilván érdekeltek a zavargásokban. Egy érdekes vélemény rávilágít azonban arra, hogy valószínűleg az álruhás orosz katonás verzió sem teljesen igaz, például valószínűleg elég sok a Kijevből a keleti részekre menekült, a korábbi Janukovics-rendszert szolgáló fegyverforgató, aki most beállt az "anti-majdan" táborba (ellenforradalmárok, ha úgy tetszik). Kényes a szituáció, és  nem könnyű az urkán kormányzat helyzete, ha be akar keményíteni, a szétesés abból is látható, hogy a orosz-barát megszállók ellen küldött speciális egységek járművei másnap már orosz lobogó alatt masíroztak fel-alá, ugyanis a vonatról már valószínűleg egyből a keleti-felkelőkhöz kerültek az elit-alakulat dezertálása után.

Befektető szempontból nagyon jó hír, hogy a piac már - úgy tűnik - megemésztette a jelenlegi feszültségi szintet, a második, kelet-ukrajnai eseményekre már sokkal jobban reagált a piac, csak egy minipánik volt, egyáltalán nem volt megfigyelhető az a fejetlen sell-off, amit az ominózus február végi hétvégi krími bevonulás kiváltott.

De ezt a témát most nem viszem tovább, hiszen teljesen felesleges találgatni, ez egy politikai helyzet, bármit jósolnék, lehet, hogy pár óra múlva már máshogy gondolom majd.

Ha a hosszú (de talán már közép) távú vetületét nézzük az eseményeknek, szerintem 1 + 2 nagyobb tanulság szűrhető le:

- rengeteg erős mérlegű, jelentős cash-t termelő, politikától nagyrészt független orosz cég van, amelyek az elmúlt hónapokbeli esések nyomán jó áron vannak és jó befektetésnek tűnnek akkor, ha nem egy olyan (általam nagyon nehezen elképzelhető) szcenárió valósul meg, amely az orosz tőkepiacot a kőkorba taszítja vissza (pl tőkekorlátozás). Szerintem ezekben a papírokban nagyon jó a risk-reward.

- a tőkepiacokon hatalmas az amerikai fölény, amelyet nem félnek geopolitikai célokra használni. Az amerikai kormányzat gyakorlatilag mindössze a szankciók belengetésével már óriási sebeket ejtett az orosz gazdaságon: a  várakozásokon,  a negatív kimenetek árazásál, és a tőkemenekítés felpörgésén keresztül gyors sikert arattak. (az, hogy kinek van "igaza", teljesen lényegtelen ebből a szempontjából). Azonban ez vissza is üthet. Annak a lehetősége, hogy az amerikai állampapírokban lévő orosz megtakarítások szemernyit is veszélyben vannak, valamint, hogy az amerikai felügyelet vegzálja az orosz piacon befektető alapokat valószínűleg minden olyan amerikai papírokat tartó ország döntéshozóit elgondolkodtatja majd, amely saját aktív, az USA-tól független külpolitikát folytat. Itt elsősorban Kínára kell gondolni, amely a gazdasági, katonai felzárkózásával kapcsolatban várhatóan a jelenleginél is komolyabb külpolitikai erőként jelenik majd meg. A helyükben nem ülnék nyugodtan az amerikai állapapírhegyeken negatív előretekintő reálhozammal. Persze nincs más választásuk. (Kellett nekik ennyi többletet felhalmozni).

- a jövőbeli orosz-kínai közeledés elkerülhetetlennek tűnik: mindkét fél erős szövetségesre lelhet az amerikaiakkal szemben, miközben a gazdaságuk (orosz nyersanyagok - kínai korlátlan nyersanyagéhség) is kiválóan kiegészíti egymást. Nagyon érdekes BCA elemzést olvastam a témában, egy pár érdekes ábrát és gondolatot meg is osztanék onnan:

 1) közismert, hogy mekkora bajban vannak a kínaiak környezetszennyezésügyileg, már írtam is róla korábban: a legfőbb bajkeverő a kedvezőtlen energiamix (a következő ábrát érdemes megjegyezni, mert alapvető hatása van a különböző energiahordozók árára)

A környezetvédelmi problémában a nagyon szennyező, széntüzelésű erőművek jelentik a méregfogat (majdnem 70%-os arány). Ettől nehéz megszabadulni, de törkedni kell rá. Nem véletlen, hogy sorra indulnak Kínában az atomerőmű projektek, de biztosítani szeretnék a zavartalan olajellátásukat is. Ennek részeként tavaly előre lecsengettek az orosz állami tulajdonú (általunk kisbefektetői perspektívából nem túlságosan kedvelt) Rosneftnek 70 milliárd dollárt egy 270 milliárd dolláros 25 éves olajszállítási szerződés keretében. A folyamat tovább folytatódhat a jövő hónapban a Gazprom kínai gázszállításról szóló hosszú távú szerződés megkötésével, amelynek a tárgya egy éves 30 milliárd köbméteres szerződés (Európába jelenleg kb évi 150 milliárd köbmétert exportálnak), és már több mint 10 éve folynak a tárgyalások. A gáz forrása egyébként az a nyugat-szibériai régió, ahonnan az európai gázellátás is jön. Az egyedüli kérdés még az árazás, de várhatóan az oroszok kénytelenek lesznek lenyelni a békát, és beérni az európai szállításoknál kisebb profittal. A témában Fisherman kolléga nemrég írt egy jó kis átfogó elemzést. 

 2) A kínaiak tekinthetők az oroszok legfontosabb kereskedelmi partnerének már most is: az országok szintjén Kínából jön a legtöbb import, és - ez talán még fontosabb - ide megy a legtöbb nem-energia export is. Ez azért kulcsfontosságú a (beláthatatlanul) hosszú távú orosz tervben, mert így tudják csökkenteni a gazdaság energiaexportőr-irányultságát.

3) Fontos hosszú távú trend, hogy a kínai előretörés eredményeként az oroszok és kínaiak kombinált geopolitikai ereje ma már meghaladja az amerikaiakét:

(Nem látok a számítások mögé, de a trend eléggé látványos.)

Mi volt az akadálya az eddigi szorosabb együttműködésnek?

- a hosszú közös határok, amelyek folyamatos területi konfliktusokkal jártak együtt :  - ez mostanában nem jelent lényeges problémát

- ideológiai különbségek: ez a Sztálin halála utáni orosz fordulatkor keletkezett, a lassabb fordulatszámon pörgő kínaiak nem akartak új példakép után nézni - ki emlékszik már arra a korszakra?

- erőviszonyok: a hidegháború alatt a kínaiak nem játszottak egy ligában a nagyágyú oroszokkal - itt most alaposan megváltozott a helyzet, most inkább az oroszok szorulnak rá a kínai támogatásra. 

Összességében úgy tűnik, hogy semmi akadálya a közeledésnek, ha egy kicsit utópisztikus akarok lenni, akár az sem kizárt, hogy a fokozatosan nyíló kínai tőkepiacnak (ez is megérne egy bejegyzést) köszönhetően közép-távon pont a kínai befektetők fogják majd megvenni az orosz tőzsdét?! (nagyobb dealekre volt már példa a múltban is, sőt a napokban is betársultak a Kínaiak a Lukoil egy olajprojektjébe)